A második világháború alatt az olimpiát nem tartották. Az első nyári versenyeket 1948-ban Londonban rendezték meg, és ez a teljes békés élet kezdeteinek jele lett, többek között a sport területén.
Nagy-Britannia ebben az időszakban a nehéz gazdasági helyzete ellenére Londonot választották a játékok fővárosává. Az ország továbbra is megőrizte a háborúban bevezetett kártyarendszert az élelmiszerhiány miatt. Ez már a londoni második olimpia volt, az elsőt 1908-ban rendezték meg, és nem különböztek egymástól.
Összesen 59 ország sportolói vettek részt a versenyen. Németországot és Japánt kizárták a játékokból mint agresszori országokat a II. Világháború idején. A Szovjetunió mérlegelte annak lehetőségét, hogy csapata kiküldetésre kerüljön, de politikai különbségek miatt ezt nem lehetett megtenni. Szintén számos ország először delegálta sportolóit a játékokra. Közöttük volt Burma, Venezuela, Libanon és még számos más ország.
A nem hivatalos csapatállásban az első helyezett az amerikai csapat. A legnagyobb sikereket az amerikai futók és úszók értik el, mind nők, mind férfiak egyaránt. Svédország és Franciaország a második és a harmadik helyet szerezte meg a vezető szélén. Nagy-Britannia mindössze 12. volt az összes érmet elért országban. A csapat csak három aranydíjat kapott: kettőt evezésben és egyet vitorlázásban.
A finn csapat a gimnasztika vitathatatlan vezetőjévé vált. 6 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérmet nyert. A lóháton élő férfiak versenyét egyedivé elismerték. Három finn sportoló kapott aranyérmet, bár eredetileg egy díjcsomagot kellett bemutatni.
A bokszban 2 argentin sportoló nyert azonnal. A dél-afrikai és a magyar csapatok ugyanolyan számú díjjal tudtak büszkélkedni. Az amerikaiak, sok más sportág vezetői, csak egy ezüst érmet szereztek.
Érdekes tény, hogy az angol labdarúgó-válogatott nem tudta megadni az érmesek számát. Arany eljutott Svédországba, ezüst Jugoszláviába és bronz Dániába.
