A Nordic kombinációt hivatalosan az északi kombinációnak nevezik. Ide tartozik a síugrás és a síelés. Ez a sport több mint egy évszázaddal ezelőtt megjelent Norvégiában, elterjedt más országokban és bekerült a téli játékok programjába.
E sport egyéni versenyét először a Chamonix olimpiai játékán, 1924-ben tartották. Az első olimpiai aranyérmet ezután a norvég sportoló, Turleyf Haug nyerte. A résztvevők egy 60 méteres ugródeszkáról ugrottak és 18 km távolságot futottak meg. Az évek során az ugródeszka magassága nőtt, és a verseny hossza csökkent. Jelenleg az egyéni osztályozás magában foglalja az ugrást egy átlagos 105 m magas ugródeszkától és 10 km síversenyt.
Az ugrás során pontokat kapnak a repülési hosszúságért és a technikaért. Azok a versenyzők, akik a legtöbb pontot kapják a versenyt, a győztes az első, aki átlépte a célvonalat. 4 fős csapat vesz részt a csapatversenyeken. A verseny első részében minden résztvevő egy ugrást indít a 140 méter magas ugródeszkáról. Az összes csapattag pontjai összeadódnak. A síversenyt 4 × 5 km-es váltóverseny formájában tartják.
A síbiatlon versenyekre két napig kerül sor: az első - a síugrás, a második nap - a verseny. Az eredményt a két gyakorlat elvégzéséhez szükséges pontok összege határozza meg. 1999-ben megjelent egy új fajta - biatlon sprint. Ez egy napon belül zajlik: egy 120 méteres ugródeszkától való ugrás után egy óra múlva a résztvevők 7, 5 km távolságra mennek.
A biatlon fejlesztése során számos technikai újítás rejlik gyakorlati alkalmazásban - modern síelés, kötések, csizmák, a sílécek V-alakú pozíciója repülés közben és korcsolyázás a verseny alatt. A Nordic kombinált férfi sport, a nők nem vesznek részt ebben.
A szovjet és az orosz biatlonistáknak csak kétszer sikerült sikerülniük az olimpiai játékokon. Az észt Allar Lewandi a calgary-i 88 játékon bronzot nyert egyéni versenyeken, Valerij Stolyarov pedig a Naganói XVIII. Téli olimpiai játékokon. A legtöbb olimpiai aranyér a norvégoké.
